A kaméleon szeme: Művészeti perspektívák és látószögek
Gyermekkoromban egy dokumentumfilmben láttam először, ahogy egy párduckaméleon feje alig mozdul, mégis a szemei két, egymástól független irányba fordulnak. Valami mélyen megragadott ebben az élményben. Mintha egy titkot tudnék meg a világról, amit addig senki más nem árult el. A kaméleon nemcsak néz, hanem kétfelé lát, egyszerre figyeli a múlt és a jövő horizontját. Ez a kép azóta is kísért, és lassan beépült az alkotói gondolkodásomba: a látószög több mint technika – világlátás.
A párduckaméleon szemei függetlenül mozognak, de amikor zsákmányt észlel, egy pontba fókuszálnak – összeér a két világ. Ez a kettősség a művészet egyik legcsodálatosabb ellentmondása: hogyan lehet egyszerre jelen lenni a valóságban és az álomban? Hogyan lehet két perspektívát tartani egyetlen kompozícióban? A kaméleon erre született.
Művészként újra és újra visszatérek ehhez az állathoz. Nem ábrázolom realista pontossággal – számomra a kaméleon a nézőpont szabadságának szimbóluma. A szemein keresztül tekinteni a világra annyi, mint elengedni a lineáris, egyirányú látást. A kubisták éppen ezt tették: a tárgyat egyszerre több oldalról mutatták be. Picasso, ha kaméleon lenne, biztosan élvezettel nézné meg saját festményeit.
Képzeletbeli festményemen a kaméleon egy üres galériában ül, körülötte vásznak, mindegyik egy másik látószögből mutatja ugyanazt a jelenetet. Bal szemével egy gyermekkori emléket lát – a nagymama piros virágos kötényét. Jobb szemével egy jövőbeli utópiát – lebegő városokat, fényből szőtt utcákat. És ott van középen, mozdulatlanul, mindkét képet figyelve. Ez a festmény soha nem készül el, de naponta újraalkotom a fejemben. Ez a kaméleon-szemű perspektíva, ahol a valóság nem statikus, hanem mozgásban van, akár a gondolataink.
A szürrealisták biztosan lelkesednének ezért az élő metaforáért. Salvador Dalí valószínűleg egy órát rajzolna a kaméleon szemgolyójába, ami két irányba nyúlik, mint az idő. A kaméleon szeme nemcsak néz, hanem érzékel – összegyűjti a világ repedésein át kiszivárgó valóságokat. Az egyik szem mindig figyel – bennem is van egy ilyen szem. Amelyik az álmot nézi, még akkor is, ha a másik a monitor fényében vakul.
A látószög a művészet egyik legfontosabb döntése. A néző szemszöge meghatározza az értelmezést. De mit szólnánk, ha azt mondanám, a kaméleon taníthat meg minket arra, hogyan válasszunk meg egyszerre két szemszöget? Hogyan ne csak azt lássuk, amit elénk tárnak, hanem amit mögé is képzelhetünk? A művészi szabadság teszi lehetővé a kettős látást.
Azóta, hogy megismertem a kaméleon szemének működését, másképp festek, másképp írok. Nem egy nézőpontból indulok ki, hanem kettőből, és megkeresem azt a pontot, ahol ezek összeérnek. Mint mikor a kaméleon elkapja zsákmányát – fókusz, pillanat, döbbenet.
A kaméleon szeme számomra nemcsak biológiai csoda, hanem művészi eszmény. Ez a képesség, hogy kétféleképpen lássuk a dolgokat, valójában nem hátráltat, hanem lehetőségeket nyit meg. Mert csak így láthatjuk teljesebben azt, amit mások féloldalasan érzékelnek. És talán a világ is csak így lesz újra felfedezhető – ha megengedjük magunknak, hogy ne egy, hanem két szemmel nézzük egyszerre, amit eddig egynek hittünk.
