Amikor vendég jött, és teljesen más kaméleont láttunk

Kedves T&A Chameleon!

Muszáj ezt a történetet megosztani veletek, mert szerintem Ti fogjátok igazán érteni, miért volt számunkra annyira vicces – és közben nagyon tanulságos – az egész.

Amióta elhoztuk tőletek a párduckaméleonunkat, szépen kialakult a saját kis közös életünk. Megszoktuk egymást, ismerem a mozdulatait, tudom, mikor aktívabb, mikor szeret inkább elvonulni, és nagyjából azt is megtanultam, mikor érdemes békén hagyni. Nálunk minden a megszokott módon működik, ezért azt gondoltam, már egészen jól kiismerem őt.

Aznap csak egy vendégünk érkezett, aki addig még soha nem látta a kaméleonunkat. Természetesen az első kérdése az volt, hogy hol van a kaméleon, mert hát ha már nálunk jár, ezt a különleges lakót nyilván látni szeretné.

Megmutattam neki a terráriumot, és addig minden teljesen rendben is volt. A párduckaméleon nyugodtan üldögélt a helyén, nézelődött, ahogy szokott. Én pedig büszkén magyaráztam, hogy milyen érdekes, milyen különleges a viselkedése, és hogy mennyire megszoktuk már egymást.

Aztán a vendég közelebb lépett.

És én konkrétan csak néztem.

Mert a kaméleon, akit addig ismertem, mintha hirtelen szabadságra ment volna, és helyette megérkezett egy valaki más. Nem csinált semmi látványosat, mégis azonnal látszott rajta, hogy valami megváltozott. Sokkal éberebb lett, figyelte a vendég minden mozdulatát, és amikor az egy kicsit közelebb hajolt hozzá, szépen komótosan arrébb mászott.

A vendég persze ezt úgy értelmezte, hogy biztosan érdekes vagyok neki.

Én pedig már akkor tudtam, hogy nem egészen erről van szó.

Inkább arról, hogy a kaméleon fejében valószínűleg éppen elindult egy nagyon fontos belső megbeszélés:

„Ki ez?”

„Miért áll ilyen közel?”

„Mit akar?”

„És egyáltalán, ki engedte be?”

Mi közben nevettünk, de azért nem akartuk tovább zavarni. A vendég leült, és onnan nézegette a terráriumot. A kaméleon pedig egy darabig még figyelte őt, aztán feljebb mászott egy ágra, ahonnan tökéletesen szemmel tudott tartani mindenkit.

Tulajdonképpen olyan volt, mint egy apró biztonsági őr.

Csak egy kicsit színesebb.

Ahogy telt az idő, azt vettem észre, hogy a vendég jelenléte nemcsak akkor érdekelte, amikor közvetlenül a terrárium előtt állt. Ha hangosabban beszéltünk, odafordult. Ha hirtelen megmozdult valaki, figyelte. Ha a vendég közelebb ment hozzá, újra megváltoztatta a helyét.

És ekkor esett le igazán, hogy mennyire más lehet az Ő szemszögéből ugyanaz a helyzet.

Nekünk csak annyi történt, hogy megérkezett valaki.

Neki viszont hirtelen lett egy új ember a környezetében, megváltoztak a hangok, a mozgások, a megszokott ritmus, és egy olyan személy jelent meg közvetlenül mellette, akit egyáltalán nem ismert.

A vendég egy idő után megkérdezte:

– Szerinted fél tőlem?

Őszintén szólva nem tudtam egyértelműen azt mondani, hogy igen. Inkább azt mondtam, hogy szerintem egyszerűen óvatos, mert nem tudja, ki vagy. És minél tovább figyeltem, annál inkább úgy éreztem, hogy ez sokkal közelebb áll az igazsághoz.

Nem történt semmi különös, mégis teljesen másképp viselkedett, mint amikor csak mi vagyunk otthon.

Azóta egyébként már több alkalommal is megfigyeltem ugyanezt. Nem mindig ugyanúgy reagál az idegenekre, és van, hogy szinte egyáltalán nem foglalkozik velük. De vannak olyan helyzetek, amikor szemmel láthatóan jobban figyel, távolságot tart, vagy egyszerűen feljebb költözik az ágon.

És most már nem gondolom azt, hogy ilyenkor „furcsán viselkedik”.

Inkább azt gondolom, hogy pontosan azt teszi, amit egy számára ismeretlen helyzetben tenne: figyel.

Ami pedig számomra különösen érdekes, hogy mennyire könnyű egy kaméleon viselkedését csak a saját szemünkkel értelmezni. Mi azt látjuk, hogy csendben ül egy ágon. Közben lehet, hogy számára éppen rengeteg minden történik.

A haverunk azóta is szeretné  mindig megnézni, amikor hozzánk jön, de már Ő is tudja, hogy nem feltétlenül kell közel mennie. Megtanultuk, hogy ha a kaméleon inkább feljebb húzódik, akkor hagyjuk neki a saját kis távolságát.

És bevallom, azóta minden vendég érkezésekor egy kicsit kíváncsi vagyok.

Vajon most melyik kaméleont kapjuk?

A kíváncsit?

A nyugodtat?

Vagy azt, aki felmászik a terrárium legmagasabb pontjára, és onnan néz le ránk olyan tekintettel, mintha azt mondaná:

„Rendben, Ti szórakozzatok. Én innen figyelek.”

A legfontosabb mégis az lett számomra, hogy megtanultam: nem csak azt kell néznünk, hogyan viselkedik a kaméleon velünk, hanem azt is, hogyan reagál arra, ami körülötte történik.

Mert lehet, hogy mi ugyanazt a szobát látjuk, ugyanazokat a bútorokat, ugyanazt a terráriumot, ugyanazokat az ágakat. Ő viszont közben egy teljesen más világot érzékel.

És talán éppen ez az egyik legérdekesebb dolog a kaméleonokban.

Nem beszélnek.

Nem panaszkodnak.

Nem mondják el, hogy valami zavarja őket.

Csak egy kicsit arrébb mennek.

Egy másik ágra másznak.

Figyelnek.

Mi pedig, ha elég figyelmesek vagyunk, előbb-utóbb megtanuljuk megérteni, mit próbálnak elmondani.

Úgyhogy köszönjük nektek ezt a kis színes személyiséget, akit tőletek hoztunk haza. Azóta már azt is tudjuk, hogy amikor vendég érkezik hozzánk, nem biztos, hogy ugyanaz a kaméleon fogadja, akit mi minden nap látunk.

És őszintén?

Én ezt egyáltalán nem bánom.

Sőt, már kifejezetten kíváncsi vagyok, legközelebb kit ismerhetünk meg belőle.